Facebook Instagram YouTube
Menü

Újabb győzelem a felkészülés során - ezúttal a BEAC vendégeként

2025. szeptember 04.
Újabb győzelem a felkészülés során - ezúttal a BEAC vendégeként Az NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapata újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára, ezúttal az ELTE BEAC Újbuda otthonában. Lányaink szoros első félidő után, a fordulást követően magabiztos játékkal, 82–69-es győzelmet arattak.

Az ELTE BEAC Újbuda elleni edzőmérkőzéssel folytatódott lányaink számára a felkészülés. A budapesti találkozó első félidejében fej fej mellett haladtak a csapatok, a nagyszünetben még 36–34-re a házigazdák vezettek.

A fordulást követően azonban Zeljko Djokic együttese fokozatosan átvette az irányítást: a harmadik negyedet 11 ponttal nyerték a lányok, majd a záró játékrészben is megőrizték fölényüket. A találkozó végül 82–69-es pécsi sikerrel zárult.

Legeredményesebb játékosunk Varga Alíz volt, aki három triplát is értékesített, és összesen 19 pontig jutott. Török Ágnes 16 ponttal, Julia Reisingerova 11 egységgel járult hozzá a győzelemhez. A csereként beszálló Tóth Orsolya szintén kiemelkedett 13 pontjával. A hazaiaknál Marshay teljesítménye volt a legemlékezetesebb: két triplát dobott, és 20 ponttal zárta a találkozót.

Zeljko Djokic vezetőedző értékelése:

Szeretnék gratulálni a BEAC-nak, akik jó ellenfélnek bizonyultak. Agresszíven, sok futással játszottak. Volt olyan játékosuk a külső poszton, aki igazi vezérként lépett elő, és ez sokat segített nekünk is, hiszen ezek a mérkőzésszituációk olyanok, amelyeket edzésen nem tudunk gyakorolni. Nagyon örülök, hogy a második félidőben jobban játszottunk, mint az elsőben – ez már fejlődés az első felkészülési meccshez képest. Annak is örülök, hogy a találkozó agresszív, sok ütközéssel teli volt, de senki sem sérült meg. Folytatjuk a munkát, most zárjuk a harmadik, nagyon kemény hetünket, majd Olaszországban lépünk pályára két edzőmeccsen a Reyer Venezia ellen.

ELTE BEAC Újbuda – NKA Universitas Pécs 69–82 (21–22, 15–12, 12–23, 21–25)

Budapest. V.: Varga-Zaray Katalin, Szilágyi Bálint, Gruber Nikolett

ELTE BEAC Újbuda: Varga S. 5/3, Drahos L. 11/3, Marshay 20/6, Ozola 9/6, Vég-Dudás A. 14.
Csere: Dobó L. 3, Szauter P. –, Koch D. 5, Nagy V. 2, Fárbás E. –.

NKA Universitas Pécs: Varga A. 19/9, Rátkai E. 6, Török Á. 16/3, Dúl P. 3, Reisingerova 11.
Csere: Hőgye P. 2, Olawuyi 9, Josepovits K. 3, Halmágyi Kata –, Tóth O. 13/3, Gréts D. –.

kiemelt fotó: Mészáros Mihály

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
TIPPMIXRátgéber AkadémiaAutocity PécsMOL-Új Európa AlapítványBGA
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2025 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!