A magyar női kosárlabda-válogatott magabiztos, 82–56-os győzelmet aratott a csehek ellen a felkészülési mérkőzésen, ahol az NKA fiatal tehetségei, Josepovits Kinga és Rátkai Eszter kiemelkedő teljesítménnyel járultak hozzá a sikerhez.
A novemberi válogatott program második felkészülési mérkőzésén a fiatal, bizonyítani akaró kerettagok kaptak lehetőséegt, és éltek is a lehetőséggel.
A találkozó első szakasza kiegyenlített játékot hozott, ám a magyar csapat gyorsan megtalálta a ritmust. A negyed végére 19–16-ra sikerült előnyt kiépíteni, majd a második játékrész elején robbantottak igazán a mieink: egy 8–1-es futás után már kétszámjegyű volt a különbség, és a félidőre 46–27-re vezetett Magyarország.
A mérkőzés egyik legjobb hazai teljesítményét Josepovits Kinga hozta, aki energikus, lendületes játékával végig fontos láncszem volt a csapatban. Kinga már a második negyedben kulcsszerepet játszott a magyar előny növelésében, a félidő hajrájában szerzett duplája és triplája pedig lendületet adott a válogatottnak. Összességében 13 ponttal zárta a találkozót, és mind védekezésben, mind támadásban stabil teljesítményt nyújtott.
Rátkai Eszter is aktív és hatékony játékkal járult hozzá a sikerhez. Triplája fontos pillanatban érkezett, és a negyedik negyedben is pontos megoldásokkal segítette a magyar válogatottat. Eszter 4 ponttal, de annál több hasznos megmozdulással, jó védekezéssell és agresszív labdajátékkal bizonyította, hogy helye van a felnőtt keretben.
A harmadik negyedben ugyan közelebb zárkóztak a csehek, de a magyar válogatott minden kisebb megingás után visszavette az irányítást. A záró játékrészben újra nőtt a különbség, a 20 pont feletti előny pedig végig megmaradt. A magyar csapat lendületes, motivált játéka, valamint a fiatalok harcossága kifejezetten biztató a folytatásra nézve.
A válogatott ezzel magabiztos győzelemmel zárta a két csehek elleni felkészülési mérkőzést, és optimistán készülhet a vasárnapi, Oroszország elleni találkozóra.
Fotó: Sitku Márton
Magyarország – Csehország 82–56 (19-16, 27-11, 14-18, 22-11)
Nemzetközi felkészülési mérkőzés – Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Játékvezetők: Csabai-Kaskötő Brigitta, Györfy Rúben, Gruber Nikolett Lilla
Magyarország: Aho T. 8/3, Takács B. 12/3, Gereben L. 6/3, Mérész B. 13, Toman P. 8/3
Csere: Laczkó S. 9/3, Kányási V. 5/3, Rátkai E. 4/3, Josepovits K. 13/3, Tóth F. E. 4
Csehország: Malikova P. 11/3, Zeithammerova K. 5/3, Fucikova M. 10/6, Halova E. 6, Netkova N. –
Csere: Pribylova M. 1, Velichova C. 7/3, Brejchova 5/3, Svatonova L. 1, Vitulova 8/6, Rokosova K. 2
