Új családba csöppent Pécsett

- Megszoktál már itt Pécsett?
- Már volt időm kicsit feltérképezni a várost is és nagyon tetszik. Nyilván még vannak helyek, amik felfedezésre várnak, de kezdem megszokni magam itt, és eddig minden nagyon pozitív és tetszik – feleli Kiss Angelika, az NKA Universitas Pécs 22 éves, 190 cm magas centere, aki a nyáron a DVTK-tól érkezett városunkba.

- Ajkán születtél, hogy kerültél onnan Miskolcra?
- A szüleim Veszprémben ismerkedtek meg, én egy éves voltam, amikor elköltöztünk Miskolcra. Anyukám miskolci születésű, de a szülei sokat költözködtek és akkor épp Veszprémben laktak, amikor apukámat megismerte és aztán lettem én, Ajkán születtem. Egy évvel később anya azt érezte, hogy hazahúzza a szíve Miskolcra, így odaköltöztünk. A négy évvel fiatalabb húgom már Miskolcon született.

- A magasságod alapján igazából meg sem kellene kérdeznem, hogy kipróbáltad-e magad más sportágban is a kosárlabda előtt.
- Miskolcon a futball a legfelkapottabb sport, apukám is rajongott érte, és a hangulat régen azért más volt a focimeccseken. Úgy gondoltuk, én is kipróbálom, így hét éves koromtól egy évig fociztam. Aztán láttuk, hogy a magasságom miatt nem biztos, hogy ezen a pályán kellene végig mennem. Olvastunk egy felhívást, ahol kosárlabdára toboroztak kislányokat az egyik iskolában, oda elmentünk, és már az első edzésen beleszerettem ebbe a játékba, mondhatjuk, szerelem volt első látásra. A nagymamám egyébként elég jó szinten kosárlabdázott, így a családban van kosárlabdás múlt.

- Sikeres voltál az utánpótlás válogatottakkal, tavaly pedig belekóstolhattál a DVTK-val az Euroliga légkörébe. Mi volt az eddig legmaradandóbb élményed a pályafutásod során?
- Hirtelen két dolgot is említenék: az egyik a 2019-es szarajevói U18-as Európa-bajnokság, ami előtt bokaszalag-szakadásom volt és alig tudtam a válogatottal együtt készülni. Kimentünk az EB-re és annak ellenére szuper érzés volt, hogy erre a versenyre alig edzettem a lányokkal, mégis, mivel a korosztály magja együtt nőtt fel, jól ismertük egymást a pályán is. Kiadtunk magunkból mindent és ezüstérmesek lettünk, engem pedig beválasztottak az All-Star ötösbe. Ez meghatározó pont volt az életemben, egyáltalán nem számítottam rá. A mai napig ez az egész egy hidegrázós emlék, amit egy tetoválással is megörökítettem a karomon.
A másik meghatározó élményem pedig a 2022-es Magyar Kupa, amit Miskolcon megnyertünk. Én ebben a városban kezdtem játszani, gyerekként is mindig kijártam a Generali Arénába, ahonnét rengeteg emlékem van, egyedülálló hangulat övezte a kosárlabdát, ami engem nagyon megérintett. Már akkor álmodoztam arról, hogy ha egyszer én is odakerülök, mennyire jó lenne megnyerni a Magyar Kupát. Tavalyelőtt a DVTK Arénában volt a Sopron elleni finálé, ahol hihetetlenül felszabadultan játszott nálunk mindenki és meg is nyertük. Amikor megfogtam a kupát akkor a kis Kiss Angi egyik kis álma teljesült.

- Kivel szoktál beszélgetni a meccseid után? Kik a legnagyobb kritikusaid?
- Kritikusaimnak nem mondanám, de az életemben a legmeghatározóbb emberek számomra a szüleim. Ők azok, akikkel keresztülmentem mindenen, mellettem állnak és mindenben támogatnak. Ha kritikust kellene mondanom, apukámat említeném, vele azért jobban belemegyünk a taktikai részekbe is. Ők abszolút nem kosárlabdáztak, ők szülőként látnak engem, hogy mit lehetne másként csinálnom. Ez azért is jó, mert ők az emberi részét látják, azt, hogy emberileg hogyan kellene az önbizalmamat építeni, csiszolni vagy éppen hogyan kellene látni jobban a pályán.

- Nyáron mindkét felnőtt válogatottal dolgoztál, a szlovéniai Európa-bajnokságra készülő kerettel és a Földi Attila vezette 3x3-as csapattal is.
- Igen, elég összetett és bonyolult volt a nyaram. Valóban az EB-re készülő felnőtt csapattal kezdtem a munkát. Viszont amikor láttam, hogy ide fogok jönni Pécsre, ami egy hatalmas újdonság lesz az életemben, az volt bennem, hogy minél több helyen ki szeretném magam próbálni, olyan szituációkba helyezni magam, ami eddig nem volt. A 3x3 szakág pont ilyen, számomra egy teljesen más sportág, noha ugyanúgy kosárlabda, ugyanúgy be kell dobni a labdát a gyűrűbe, mégis más, mint az öt-öt elleni játék. Gyorsabb, pörgősebb a játék, dinamikusabbnak kell lenni, rögtön kapcsolni kell egyes helyzetekben, és teljesen más hozzáállásomnak is kell lenni. Jelen pillanatban ezt gondolom a legnagyobb feladatnak magam, hogy fel akarok gyorsulni. Megbeszéltem Székely Norbert szövetségi kapitánnyal, ő támogatott, így a 3x3-al folytatódott a nyaram. Eleinte fura volt számomra, bele kellett rázódnom, de Földi Attila, Bozsó Ádám és a lányok is rengeteget segítettek. Ez a sport nagyon szép és szabad, nagyon megszerettem és úgy gondolom sokat is adott, mind a fejlődésemhez, mind emberileg.

- Itt az Akadémián az egyik nagyon fontos pont az egyetem, hogy a sport mellett a tanuljanak is a fiatalok. Ugye te is tanulsz még?
- Amikor elvégeztem a gimnáziumot, mindenképpen szerettem volna továbbtanulni, ott az utolsó két évben magántanuló voltam, mert az élsport ezt kívánta. Aztán először a miskolci egyetem gazdálkodás menedzsment szakára jártam, de ez nem az én világom volt, abba is hagytam. Közben OKJ-s keretek között edzői és a sportszervezői végzettséget szereztem, hogy legalább sport jellegű alapjaim legyenek addigra, amikor már nem fogok kosárlabdázni. Mivel mindig közelebb állt hozzám a pedagógia, pszichológia, így most gyógypedagógiát tanulok a Miskolci Egyetemen. Tavalyelőtt indult először a bölcsész karon ez a képzés, én pedig rögtön jelentkeztem is rá és azóta is ezt tanulom. A családban van egy sérült unokatestvérem, aki különösen közel áll hozzám, így természetes számomra ez a fajta nézet, elfogadás iránta is. Ezt sokat tudom kamatoztatni, ha később a gyógypedagógusi pályán folytatom. Nyilván a pszichológiai rész is közel áll hozzám, és örülök, hogy a sport mellett itt is ugyanúgy tudok teljesíteni és ugyanúgy érdekel ez a világ is. Azzal együtt, hogy Pécsre kerültem, az egyetem is támogat, beszéltem a dékán asszonnyal is, egyéni tanrendem van és a vizsgaidőszakban is fognak segíteni.

- A pályán miben szeretnél még fejlődni?
- Amit még elkezdtem a húszas éveim elején Miskolcon, azok a kinti, hárompontos dobásokkal kapcsolatos munka, ezen kell még csiszolni. Mára már alakulgat, rá merem dobni kintről. Még a magabiztosságomon kell dolgozni, ez pedig akkor fog jönni, ha minél többet dolgozok, a kettő nagyon összefügg. Nagy szerencsém van, hogy Dado (Daliborka Kmezic Vilipic – a szerk.) itt van a csapatnál, a centerképzései nagyon sokat segítenek nekem. Remélem, csak előre fogok lépni, és ezért is jöttem Pécsre, mert tudtam, hogy itt olyan kezekbe kerülök, ahol az a legfontosabb hogy én fejlődjek.

- Mi az, ami leginkább tetszik neked itt az Akadémián?
- A közeg nagyon családias! Ez nekem nagyon sokat segít, a csapat nagyon együtt van. Sok az új érkező, nem egy összeszokott csapatba kellett beilleszkednem. Nekem nagyon pozitív és jó érzés, hogy mindenki ennyire nyitott és barátságos. Másrészt azért is érzem a családiasságot, mert itt az Akadémián együtt ebédelünk, vacsorázunk, ez is sokat segít abban, hogy megismerjük egymást és itt laknak a kollégiumban a lányok közül is néhányan. Ez a kohézió építése szempontjából is lényeges, ami majd a pályán is meg kell, hogy mutatkozzon. Miskolcon is jó volt a hangulat, de ez valahol természetes, hiszen ott laktam és ott is nőttem fel. Itt Pécsett azonban más, sokkal jobban érzem azt, hogy nagyon egyben van ez az egész Akadémia, a kollégium, a lányok, mindenki.

- Miben látod az idei csapatunk kitörési lehetőségét?
- Abban, ami egyben a hátrányunk is lehet. Mindenki máshonnan jött, és mindenkinek van egyfajta megfelelési vágya, megvan az erős saját célrendszere és ez szerintem hatalmas fegyver lehet. Bárki ellen játsszunk, mindenkiben ott van a saját motiváció. Ha ezt csapatszinten nem hagyjuk figyelmen kívül, hanem erősítjük, mindenki mellé támogatóan állunk a saját céljainak az elérésében, és segítjük őt, akkor szerintem ez hatalmas erőt tud adni az adott játékosnak és a csapatnak is azzal együtt, hogy csapatként játszunk a mérkőzésen. Mindenki máshonnan jött, de egy cél vezérel bennünket és ez hatalmas fegyver. Fiatalok vagyunk, gyors, futós kosárlabdát játszva, a közönségünk támogatásával és szeretetével nagyon kellemetlen ellenfél leszünk a bajnokságban.