Facebook Instagram YouTube
Menü

Pénteken folytatjuk Pécsett

2024. április 09.
Pénteken folytatjuk Pécsett Néhány nap szünetet követően ismét munkában az NKA Universitas Pécs, pénteken hazai pályán kezdjük a rájátszás következő körét, az E.ON ELTE BEAC ellen, az 5-8. helyért.

Március végén lezárult a rájátszás első köre, amelyet egy hosszabb szünet követett a bajnokságban. A múlt héten Székesfehérváron kezdte meg a közvetlen felkészülését a 3x3-as női válogatott az olimpiai selejtezőre. Az összetartáson részt vett csapatunkból Weninger Virág, aki azonban ezúttal nem került be az utazó keretbe. Óriási lehetőség előtt áll a magyar 3x3-al válogatott, amely először Hongkongban vívhatja ki az olimpiai részvételt az április 12. és 14. között megrendezett tornán, a tornagyőztes pedig ott lesz nyáron Párizsban. Csapatkapitányunk hétfőn csatlakozott be csapatunk munkájába, amely néhány nap szünetet követően április 4-én állt ismét edzésbe.

 

A Sopron ellen elveszített negyeddöntős párharcot követően eldőlt, hogy az E.ON ELTE BEAC ellen folytatjuk a rájátszást az 5-8. helyért, a két csapat pedig megállapodott, hogy a hivatalos kiírásnál hamarabb, már most pénteken elkezdi a két győzelemig tartó csatát. Az első mérkőzésre április 12-én, pénteken 18 órakor kerül sor, a második összecsapás kedden lesz a Gabányi László Sportcsarnokban 18:30-as kezdettel, és ha szükség van a harmadik meccsre, akkor az április 24-én 18 órakor Pécsett kerül megrendezésre.

 

Hivatalossá vált az is, hogy április 19. és 21. között Pécsett lesz a Nemzeti Leány Junior Bajnokság „A” Döntője, amelynek a Nemzeti Kosárlabda Akadémia ad otthont.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovro


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!