Facebook Instagram YouTube
Menü

Mindenkire szükség lesz szombaton kora délután!

2024. március 29.
Mindenkire szükség lesz szombaton kora délután! Nincs mese, szombaton győzni kell, hogy életben maradjanak a reményeink arra, hogy négy közé juthassunk a bajnokságban! Ehhez szombaton kora délután a pécsi közönségünk támogatására is nagy szükségünk lesz, a megszokottól korábban, 14 óra 30 perckor lépünk pályára a Sopron Basket elleni negyeddöntőn.

Szerdán egy jó kezdéssel sikerült meglepnünk ellenfelünket, a második negyed elején már tíz ponttal vezettünk, ám ez a félidőre leolvadt, a nagyszünet után pedig fokozatosan lépett el a Sopron. Ezzel együtt komoly hiányérzet lehet a mieinkben, hiszen a kezdeti nyugodt és koncentrált játékunkat felváltotta a kapkodás, a figyelmetlenség, rossz döntések, és ezen nem sikerült senkinek változtatni.

 

Egy remek ebéd utáni családi program lehet az igazi húsvéti tavaszi időben a szombati mérkőzés, amely ezúttal nem nyúlik majd bele az estébe és már csak azért is érdemes lesz a gyermekekkel együtt jönni, mert egy kis húsvéti ajándékkal várjuk a legkisebbeket.

 

Csapatunk elnyűhetetlen centere, Peyton Williams kitűnő százalékkal célzott Sopronban, nemcsak közelről, de középtávolról is többször bevette az ellenfél gyűrűjét:

- Azt gondolom nagyon erősen tudtunk kezdeni a Sopron ellen, a védekezésünkkel meg tudtuk törni a támadójátékukat – kezdte Peyton visszatekintve a negyeddöntő első összecsapására. - Az első félidőben 23 pontot kaptunk, ami remek eredménynek számít Sopronban. A harmadik negyedben elveszítettük a fókuszt, agresszívvá vált a támadójátékuk, nehéz volt ellenük tartani a ritmust. Nagyon sok tehetséges játékosuk van, nagyon kemény csapat és egy rossz negyed után már nem tudtunk visszaállni a saját játékunkra. Kielemezzük ezt a mérkőzést, meg kell nézni hol kell javítani a játékunkon, esetleg új taktikai elemek is lesznek. Le kell futnunk őket, a Sopron egy idősebb, tapasztaltabb csapat, több kulcsjátékosuk is sérült, ezeket a dolgokat is igyekszünk a magunk javára fordítani. A legjobb tudásunk szerint, csapatként kell pályára lépnünk ellenük! – zárta az amerikai játékos.

 

Csütörtökön és pénteken egy-egy edzéssel készülnek a mieink a szombati derbire és a szurkolókkal is találkoznak Weninger Virágék, minden bizonnyal ez is pozitív töltetet jelent majd a mieink számára. Meglehetősen egyszerű a képlet, szombaton győzni kell és ha ez sikerül, akkor április 2-án kedden Sopronban a harmadik mérkőzés döntő arról, hogy a Sopron vagy a Pécs jut a legjobb négy közé.

 

Az NKA Universitas Pécs – Sopron Basket mérkőzés 14 óra 30 perckor kezdődik, a kapukat 13 óra 30 perckor nyitjuk. Érdemes lesz időben érkezni, mert a gyerekeket húsvéti meglepetés ajándékkal várjuk, amelyek a készlet erejéig lesznek elérhetőek.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovro


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!