Minden játékosunk betalált az első, kiütéses győzelmünk során
2023. október 25.
Könnyedén hozta a kötelezőt csapatunk, amely nagy különbségű sikert aratva 78-32-re tudott nyerni Dubrovnikban, ahol mind a tíz játékosunk pályára lépett és pontot is szerzett.
A negyvenezres városka lakóira nem lehet azt mondani, hogy lázba hozza őket a női kosárlabda, alig száz néző gyűlt össze a feldobásra. Tapogatózó játékkal indultak az első percek, bő két és fél percig kellett várni az első kosárra, ezt a horvátok egyik legjobbja, Hajdin jegyezte. Kiss Angi hármasával mi is megkezdtük a pontgyártást, majd Mérész Beatrix toldotta meg egy 2+1-es kombinációval. Nem céloztunk túl jól a negyed első felében, volt olyan szakasz, amikor mindössze 25% volt a mezőnymutatónk. Fokozatosan építettük ki előnyünket, az első tíz perc végén 5-20 állt az eredményjelző táblán. Sokat forgatta csapatát Jovan Gorec, Halmágyi Kitti is pályára került, nem voltunk egy súlycsoportban a házigazdákkal. A második negyedben is jobbára az történt a pályán, amit mi akartunk, egy-egy kihagyás alkalmával gyűjtögették pontjaikat a Ragusa játékosai. Mérész Beatrix zsinórban szerzett öt pontjával 34-8-ra vezettünk, ezt Peyton Williams még egy duplával megtoldotta, majd két perc kosárcsend ütött be. A félidő 15-43-nál érkezett el, a játék minden elemében nagy fölényben voltunk, Kiss Angelika és Mérész Beatrix ketten együtt huszonegy pontot jegyeztek.
A szünet után a házigazdák szereztek egy triplát, majd Peyton Williams gyarapította pontjai számát (18-52). Megállíthatatlanul mentünk előre, Halmágyi Kata is pályára került, ekkor húgával, Kittivel együtt volt a parketten. A harmadik negyed végén 24-60 állt az eredményjelzőn, így gyakorlatilag nem maradt kérdés a záró negyedre. Nem is változott a játék képe, nagyobb ritmust diktálva úgy is tovább növeltük előnyünket, hogy azért bőven csúszott hiba a mi játékunkba is. A meccs különlegessége az volt, hogy az utolsó 3,44 percet a Nemzeti Kosárlabda Akadémia öt növendéke játszotta le nálunk, Rátkai Eszter irányítása mellett Laczkó Sári, Olawuyi Niki, Halmágyi Kitti és Halmágyi Kata dolgozott a parketten, és eközben Halmágyi Kitti egy jól irányzott trojkával, nővére, Kata pedig egy szép duplával örökre emlékezetessé tette ezt a mérkőzést, mivel mindketten megszerezték első Európa Kupa pontjaikat. Reméljük, még sok kosár fog mindannyiuk nevéhez fűződni a jövőben!
Az NKA Universitas Pécs mai sikere azt jelenti, hogy ha a jövő szerdai pécsi meccsen a Bursa ellen legalább 4 ponttal győzünk az Akadémián, megnyílik előttünk a biztos továbbjutás útja a FIBA Európa Kupa legjobb 32 csapata közé.
ZKK Ragusa Dubrovnik – NKA Universitas Pécs 32-78 (5-20, 10-23, 9-17, 8-18)
Dubrovnik, 100 néző. V.: Gilbert Hoxha (ALB), Sava Cvetkovic (MNE), Ervin Koci (ALB)
ZKK Ragusa Dubrovnik: Strilic 5, Ujvic -, Todoric 6/6, Hajdin 14/6, Cicic 5/3. Csere: Peric 2, Majstorovic -, Milat -, Tokic -. Edző: Cvetana Matic, Petar Zlatoper, Alma Majstorovic
NKA Universitas Pécs: Tadic 5, Smailbegovic 7/3, Mérész 11/3, Olawuyi 9, Williams 11. Csere: Laczkó 10/6, Rátkai 6, Kiss 14/6, Halmágyi Kitti 3/3, Halmágyi Kata 2. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
Jovan Gorec: Nagyon örülünk a győzelemnek és annak is, hogy jól játszottunk és minden játékost tudtunk játszatni ma. Hosszú utazás után érkeztünk meg Dubrovnikba és fontos volt hogy jó ritmusban játszunk illetve az is, hogy a miskolci fájó vereség után összeszedjük magunkat. Minden szempontból egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, a fiatalok is tudtak játszani, és a mai meccset öt utánpótláskorú akadémista játékossal fejeztük be.
« vissza