Facebook Instagram YouTube
Menü

Magabiztos siker Miskolcon a szlovák bajnok ellen

2024. szeptember 14.
Magabiztos siker Miskolcon a szlovák bajnok ellen Szombaton és vasárnap Miskolcon, a VII. Szaniszló Sándor Emléktornán vesz részt csapatunk, ahol két mérkőzést is játszik. Az első találkozón 82-68 arányban legyőzték a mieink a szlovák bajnokot.

A Piestanske Cajky ellen egy erős kezdést követően hamar előnyre tettünk szert, 11-5-re, majd 18-13-ra vezettünk. A második negyedben elveszítettük a ritmusunkat, előbb felzárkózott, majd a vezetést is átvette a lepattanókat sokkal eredményesebben megszerző ellenfelünk, a nagyszünetben 40-32-re vezettek a szlovákok. A legeredményesebb dobónk Julia Reisingerova volt, 15 pontot szerzett a nagyszünetig, alig 13 játékperc alatt. A fordulás után változott a játék képe, pontosabbá váltunk támadásban, mezőnyembereink, Zsebe-Weninger Virág és Alexa Held is hatékony volt támadásban, emellett a védelmünk is rendeződött. A mérkőzésen fiatal, junior korú játékosaink is lehetőséghez jutottak, amelyet végül 82-68 arányban megnyertünk. Vasárnap 15 órakor az MBK Ruzomberok lesz csapatunk ellenfele szintén zárt kapus találkozón.

 

Piestanske Cajky – NKA Universitas Pécs 68-82 (13-18, 27-14, 16-33, 12-17)

Piestanske Cajky: James 18/6, Mtrasinovic 7, Tausová 10/9, Herminjard 13/9, Igbokwe 6. Csere: Szmereková 6/3, Buknová 6/3, Moravicková 2, Mihaljevicová -, Vandliková -, Majerová -, Jakubceková -. Edző: Peter Jankovic, Ondrej Haviar

NKA Universitas Pécs: Studer 10/3, Held 14/12, Zsebe-Weninger 15/9, Olawuyi 11, Kiss 4. Csere: Reisingerová 17, Laczkó 3, Halmágyi Kitti 3/3, Tóth 4, Rátkai -, Hőgye -, Josepovits 1. Edző: Zseljko Djokics, Iványi Dalma, Kmezic Vilipic Daliborka

 

Zseljko Djokics: Egy nagyon hasznos meccset játszottunk ma, az ellenfelünkön látszott, hogy előrébb járnak a felkészülésben, több edzőmérkőzést játszottak mint mi. A második negyedünkkel egyáltalán nem vagyok elégedett, kaptunk 27 pontot és mi ennél sokkal jobb védekező csapat szeretnénk lenni. Elveszítettük a ritmusunkat a támadásban is, olyan hibákat követtünk el, amiből gyors indítások után könnyű kosarakat kaptunk. A második félidőben már jobban dolgoztunk, voltak gólpasszaink, szerzett labdáink, harcolt a csapat, sok büntetőt dobhattunk, amivel lehet meccseket nyerni, de ma sokat kihagytunk. A legfontosabb a türelem a csapattal szemben, mert ma hat U20-as játékos volt a keretben, ami nagyon ritka a magyar bajnokságban. Szóval türelem és napról napra kell fejlődnünk.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!