Néhány nappal ezelőtt
honlapunkon taglaltuk, hogy a Győr egy olyan rivális, amely ellen a nagycsapatok közül legrosszabb a mérlegünk, 2012 óra mindössze hat alkalommal nyertünk a zöld-fehérek ellen tétmérkőzésen. Az előző idényben még megszorítani sem sikerült a Rába-partiakat és idén pedig ahhoz, hogy a honi pontvadászatban beverekedjük magunkat a legjobb négy közé, hazai pályán szükséges lenne ezeket a rangadókat megnyerni.
Az mindenképpen biztató előjel, hogy a felkészülési időszakban a szekszárdi Sió Kupán remek játékkal rukkoltak elő a zöld-fehérek ellen a mieink és Peyton Williams utolsó másodperces triplájával legyőztük Cziczás László tanítványait! A bajnoki sorsolás eddig kedvezően alakult a győriek számára, igazi rangadót nem játszottak, így a tabella élén állnak, a legszorosabb meccset a BKG-val vívták, ami huszonkét pontos győri sikerrel zárult. Nemzetközi porondon nem ilyen rózsás a helyzetük, hét év után ismét a kontinens elit klubcsapatai között, az Euroligában teljesíthetnek, ám öt mérkőzésből eddig mindössze egyet nyert meg a SERCO Uni Győr.
A nyár folyamán jelentősnek mondható játékosmozgás zajlott a győrieknél: Weninger Virágot és Peyton Williamst sikerült Pécsre csábítani, a messze a legponterősebben kosárlabdázó Aaryn Ellenberg-Wiley a török Kayseri csapatához igazolt és a légiós kontingenshez tartozó Sabina Oroszova is máshol folytatja. Ami az érkezőket illeti, alaposan bevásároltak, húzónevekből is akad jónéhány akik közül szám szerint négy a nyáron a WNBA-ben kosárlabdázott. Kétségkívül a legnagyobb név Diamond Milleré, ám az amerikai eddig mindössze egy-egy bajnoki és Euroliga meccsen húzta magára a győri mezt, majd októberben hazautazott az Egyesült Államokba, hogy a térdsérülését rendbe hozassa. A palánk alatti területet az angol útlevéllel is rendelkező Kristine Anigwe dinamikusan uralja, és a szekszárdi visszatérő, Cyesha Goree is stabilitást hoz a magas posztokon. A 26 esztendős amerikai irányító, Destiny Slocum szerződtetése is hasznosnak tűnik, ő korábban török és francia csapatoknál légióskodott. A magyar magot Hegedűs Jankával és Gyöngyösi Jankával erősítette meg a Győr, Molnárová pedig Sopronból tette át székhelyét a Rába partjára.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a SERCO Uni Győr adja messze a legtöbb játékost a magyar válogatottnak! Szám szerint ötöt, Cyesha Goree mellett Dubei Debóra, Ruff-Nagy Dóra, Dombai Réka és Török Ágnes is meghívást kapott a novemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretbe, Cziczás László pedig (Iványi Dalmához hasonlóan) másodedzőként segíti Székely Norbert szövetségi kapitány munkáját.
Jovan Gorec vezetőedző néhány nap szünetet adott a játékosoknak a november 1-i, győzelemmel záruló Európa Kupa meccsünk után. Csapatunkból csak Matea Tadic volt érdekelt az Európa-bajnoki selejtezőkben a horvát nemzeti csapat tagjaként. Nadija Smailbegovic-ot is meghívták Szerbia bő keretébe, de nem került parkettre. Örök igazság, hogy egy ilyen hosszú kihagyás után mindig megjósolhatatlan, melyik együttes hol folytatja a teljesítményét, hogyan alakulnak a már jól működő játékkapcsolatok három hét tét-pauza után. Ezzel kezdi esélylatolgatását vezető edzőnk is:
- Ebben a pillanatban azt érzem, hogy ahogy mindig, úgy most is roppant nehéz dolog az újrakezdés, főleg egy ilyen hosszú pihenő után, mint ami a válogatottak Európa-bajnoki selejtezői miatt volt most a szezonunkban – utalt arra a Jovan Gorec vezetőedző, hogy az NKA Universitas Pécs a vasárnapi előtt 19 nappal, november elsején lépett utoljára pályára. -
Most arra törekszünk, hogy minél előbb visszanyerjük a jó formánkat, hiszen a szünet előtt egy sikeres Európa Kupa meccset játszottunk a török Bursa ellen Pécsett. Egy igen nehéz időszak áll most előttünk, hét nap alatt három kőkemény mérkőzés vár ránk. Mi nagyon hiszünk az elvégzett munkánkban, és ahogy mindig, vasárnap a Győr ellen is nyerni akarunk! Számítunk ebben a közönségünk segítségére is, akik át tudják lendíteni a lányokat a holtpontokon.
A mérkőzést megelőzően köszön el klubunk és a pécsi közönség Szücs Rékától, aki az előző idény végén felhagyott az aktív kosárlabdával, a civil életben folytatja. Réka 2014. október 19-én mutatkozott be először az élvonalban 19 esztendősen a PEAC Pécs-ben, ahol kilenc profi szezonjából két év megszakítással hetet töltött el nálunk. A Vasas elleni debütálás remekül sikerült Réka számára, ami után összesen 275 hivatalos tétmérkőzésen húzta magára csapatunk mezét és 824 pontot szerzett, a bedobott hárompontosainak száma pedig 118 darab volt.
Az NKA Universitas Pécs – SERCO Uni Győr mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik, kapunyitás 17 órakor, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. Érdemes lesz időben érkezni, mert elkészült négy játékosunk kosaras kártyája, a szerencsésebb rajongók megszerezhetik gyűjteményük első darabjait.