Húsz percig jól tartottuk magunkat
2023. február 25.
Egy félidőn át szorossá tudtuk tenni a mérkőzést a bajnokesélyes SERCO UNI Győr ellen, amely a harmadik negyedben nagy fölényt tudott kialakítani és végül 79-63-ra meg is nyerte a mérkőzést.
Jól kezdte a mérkőzést a győri csapat, két és fél perc elteltével 1-6 állt az eredményjelzőn úgy, hogy a zöld mezes vendégek összes találatát a fiatal Dombai jegyezte. Akadozott a támadójátékunk, Sierra Calhoun egy-egy büntetőjével „gyűjtögettük” a pontokat. Jaz Gwathmey és Kiss Virág egy-egy szép megoldással két pontra felzárkóztunk (6-8), de Oroszova és Mompremier kosaraival hat pontra növelte előnyét a Győr, Cziczás László pedig azt is megengedhette magának, hogy a teljes kezdőötösét lecserélje. Jovan Gorec is frissítette csapatát, a padról beszálló Ivana Katanic duplájával és Simon Zsófi triplájával kettőre olvadt a győri előny (13-15). Ez maradt a meglehetősen pontszegény első negyed végeredménye, mindkét csapat 30% körüli dobóteljesítményének hála.
Pörgősebben indult a második felvonás, Kiss Virág egyenlített, majd Laczkó Sári bátor betörésgóljával 17-15 állt a táblán. Magasabb fokozatra kapcsolt mindkét csapat, feljavult a támadójátékunk, Kiss Virág szorosan őrizte Mompremiert, az addig nyolc pontot jegyző Dombai beütötte negyedik hibáját, szóval minden adott volt ahhoz, hogy meglovagoljuk a hullámhegyet. Így is történt, Wentzel Nóri 3+1-e, majd Kiss Virág ziccere Wentzel Nóri forintos labdájából, időkérésre kényszerítette Cziczás Lászlót 27-21-nél a 14. percben. Nem véletlen kiáltja ki mindenki bajnokesélyesnek a győrieket, rendezték soraikat a vendégek, majd felzárkóztak, majd Török dobhatott rá kétszer is tisztán triplát, és be is vágta mindkettőt (17. perc 27-31). Remek védekezés, pontos büntetőzés, visszavertük a győrieket, de a remekül beszálló Török újra és újra előnyhöz juttatta csapatát, a félidő 37-38-nál ért véget.
Mompremier szabadult ki kétszer is őrzőjétől a harmadik negyed elején, a két akció között Simon Zsófi szép közelijét jegyezhettük fel. belelendültek a győriek, Dubei és Bach is betalált, utóbbi egy triplát is helyére tett, Jovan Gorec pedig nem tehetett mást, mint időt kért a zöld mezesek 9-0-s rohama után. Sierra Calhoun egy tempóval mozdította odébb csapatunk szekerét, de jött Török egy hárompontossal, ezzel tíz pont fölé nőtt a SERCO UNI Győr előnye (41-52). Szigorúbban védekezett Cziczás László csapata, amely a lepattanók terén is nagy fölényt tudott kialakítani. Megtört a lendületünk, teljesen elveszítettük a ritmust, a dobásaink rendre kimaradtak, nem voltak lepattanóink. Az első két negyedben 1/10-es mezőnymutatóval rendelkező Ellenberg is magára talált, a jobb erőkből álló és ma este sokkal jobban teljesítő Győr pedig 58-43-ra ellépett. A negyed eredményét Kiss Virág 2+1-es találata állította be, noha Ellenbergnek még volt egy rádobása, ami a gyűrű széléről pattant vissza (48-60).
Bach lépett elő főszereplővé, vezetésével visszaállt a tizenöt pontos differencia (50-65), majd ugyanő követett el egy szabálytalanságot Rátkaival szemben, amit Jovan Gorec kérésére visszanéztek a játékvezetők, nem volt-e sportszerűtlen. Nem ítélték annak, így odalett egy időkérés, sőt reklamálásért egy technikaival is büntették a pécsi vezetőedzőt. Williams tovább növelte csapata előnyét, 2+1-e után a húszhoz közelített a differencia (50-69). A következő néhány percben felváltva születtek a kosarak, némi triplaeső is hullott (38. perc 60-77) és picit faragni is tudtunk a hátrányunkon, de ez a mérkőzés ekkorra már sajnos eldőlt. A vége tizenhat pontos pécsi vereség, 79-63-ra nyert a SERCO UNI Győr köszönhetően annak, hogy a második félidőre Mompremier és Ellenberg játéka is alaposan feljavult, illetve a kispadról csereként beszálló Török és Bach teljesítménye hozta a nagy különbséget.
NKA Universitas PEAC – SERCO UNI Győr 63-79 (13-15, 24-23, 11-22, 15-19)
Pécs, 700 néző. V.: Földházi, Cziffra, dr. Mészáros
NKA Universitas PEAC: Laczkó 3, Wentzel 8/3, Calhoun 12, Gwathmey 13/3, Kiss 17. Csere: Rátkai -, Simon 8/6, Katanic 2, Sanchez -, Szücs -, Olawuyi -, Kaszás-Pap -. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
SERCO UNI Győr: Ellenberg 14/3, Dombai 8, Dubei 6, Oroszova 2, Mompremier 8. Csere: Bach 12/6, Rozmán -, Ruff-Nagy 3, Williams 8, Török 16/12, Weninger 2, Varga -. Edző: Cziczás László, Földi Attila, Fűzy-Antolovics Adél
Jovan Gorec: Gratulálok a Győrnek, jól játszottak, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. Nem tudtuk ellenőrzésünk alatt tartani a lepattanózást, és ez lett az egyik oka a vereségünknek. Dolgozunk tovább, és készülünk a következő mérkőzésre.
Jaz Gwathmey: Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattunk. A palánk alatt nagyon fizikálisak voltak, amire számítottunk is, és jól sikerült ellensúlyoznunk a magas játékosaik teljesítményét. Utána nem jöttek be a dobásaink, kikaptunk, de hosszú még a szezon, lesz lehetőségünk javítani.
Cziczás László: Az első félidőben elkövettünk néhány taktikai fegyelmezetlenséget olyan játékelemekben, amelyekre egész héten készültünk, de ezeken kívül akkor sem láttam különösebb problémát. A második félidőben pedig olyan csapatjátékot tudtunk letenni az asztalra, amit öröm volt nézni.
Bach Boglárka: Fontos ez a győzelem számunkra, hiszen így bebiztosítottuk azt a pozíciót magunknak, amit a rájátszás előtt szerettünk volna. Így egy kicsit nyugodtabban fordulhatunk rá az alapszakasz hátralévő mérkőzéseire.
« vissza