Josepovits Kinga januárban töltötte be 16. életévét, nagy jövő előtt áll, tehetségét pedig megcsillantotta a Cegléd ellen is. Háromból három közeli dobása célt ért, értékesített egy büntetőt is, tíz játékperce alatt hét pontig jutott és begyűjtött hat lepattanót!
- Természetesen volt bennem egy kis félelem a meccsel kapcsolatban, de nem is kifejezetten félelem, hanem izgatottság inkább, és nagyon hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam magam felnőtt élvonalban is. Ahogy haladt előre a mérkőzés, a félelem és az izgalom egyre inkább elhalványult bennem, nagyon jó érzés volt játszani, ilyen jó játékosokkal együtt lenni a pályán – felelte Kinga, amikor arról kérdeztük, volt-e benne drukk a meccs előtt.
Kecsmárik Olívia, csapatunk legfiatalabb tagja még csak decemberben lesz 16 esztendős. Studer Ágnes betegsége miatt nyílt meg a lehetőség előtte és került be a magyar válogatott irányító helyett a tizenkettes keretbe. Zseljko Djokics öt perc játéklehetőséget adott neki, Olívia számára óriási motivációként hatott a pénteki pályára lépés és azon dolgozik, hogy minél több lehetőséghez jusson a jövőben.
- Nyilván volt bennem némi elfogódottság a meccs előtt, de inkább egy hatalmas izgatottságnak mondanám. A lányok az egész mérkőzés alatt bíztattak és támogattak, amiért iszonyatosan hálás vagyok, mert sokat segített nekem! Nagyon örültem, hogy hazai pályán és hazai közönség előtt tudtam lejátszani ez első felnőtt mérkőzésemet, ami egy plusz motivációt is adott egyben! Igyekeztem maximálisan kihasználni a lehetőséget és élvezni a pillanatot. Éreztem, hogy teljesen más a ritmus ahhoz képest, mint amiket az eddigiekben tapasztaltam. Azon fogok dolgozni, hogy az elvárásoknak minél jobban megfeleljek, és több játéklehetőséget kaphassak jövőben – nyilatkozta honlapunknak a fiatal irányító-hátvéd.