Török Ági kosara adta meg az alaphangot a Gabányiban, ami után egyenletes, nagy ritmusú, jó egyéni teljesítményekkel megspékelt csapatjátékkal végig vezetve nyerte meg a 2025-ös év első bajnokiját csapatunk. Mészárosné Kovács Andrea 4-12-nél kérte ki első idejét, ám hiába, nem nagyon ment a kosárszerzés csapatának. Zseljko Djokics sokat cserélt, ponterős játékot hozott Nadija Smailbegovic, de Josepovits Kinga is hamar a pályára került, bátor játékkal pontokat is szerzett már az első játékrészben, amit 24-8-ra megnyertünk. A második felvonás is jól indult számunkra, ekkor Alexa Held és Kiss Angi lendítette tovább a mieink játékát. Koncentráltan és jól védekeztünk, fegyelmezett játékunknak köszönhetően a különbség folyamatosan nőtt. A nagyszünet előtti szakasz triplákkal zárult, Julia Reisingerova és Török Ági is betalált kintről nálunk, a kettő között pedig Jones célzott pontosan a 6,75-ön túlról.
A nagyszünetre 25 pontos előnyt építettünk fel (22-47), a harmadik negyedben pedig egy kissé magabiztosabb BEAC-cal találtuk magunkat szembe, kiegyenlítettebb lett a játék, és egy picit faragtak is a különbségen. Ám 34-55 után egy rövid idő alatt állva hagytuk ellenfelünket egy 9-0 sorozattal. Összességében ez volt a legszorosabb negyed, de sokat játszottak a fiatal játékosaink is, Hőgye Petra is pályára került és bátran vállalkozott és be is talált. Az utolsó negyedben Tóth Orsi megállíthatatlan volt, de egész meccsen is roppant energikusan játszott, kilenc labdát szerzett és 17 játékperce alatt 17/3 ponttal terhelte meg az ellenfél kosarát. A zsákba végül egy magabiztos, 51 pontos győzelem került, könnyedén tudtunk nyerni, ami nem rossz előjel a csütörtöki Európa Kupa visszavágója előtt.
E.ON ELTE BEAC – NKA Universitas Pécs 45-96 (8-24, 14-23, 17-22, 6-27)
Budapest, 150 néző. V.: Fodor Attila, Rácz Zsolt, Jankovics Viktor
E.ON ELTE BEAC: Moore 22, Drahos 5/3, Bajzáth 2, Ozola 1, Jones 7/3. Csere: Koch -, Dobó 5, Vég-Dudás -, Szauter 3/3. Edző: Mészárosné Kovács Andrea, Vajda Anna
NKA Universitas Pécs: Rátkai 9/3, Held 12/6, Zsebe-Weninger 6, Török 7/3, Reisingerova 8/3. Csere: Smailbegovic 14/6, Olawuyi 4, Kiss 12/3, Tóth 17/3, Josepovits 5, Hőgye 2. Edző: Zseljko Djokics, Iványi Dalma
Mészárosné Kovács Andrea: Három hét után játszottunk egy erős ellenfél ellen. Készültünk a fizikalitásra, amit meg is kaptunk, és tudtuk, hogy a jelenlegi helyeztünkben nehézségekbe fogunk ütközni. Örülök a néhány jó egyéni teljesítménynek, Shay Moore például azt nyújtotta, amit várunk tőle, de ezekből jóval többre lesz szükségünk. Fókuszálnunk kell arra, hogy ne haljunk a saját fájdalmunkba a meccs közben. Dolgozunk tovább.
Marshay Moore: Sokat kell dolgoznunk, fejlődnünk, és képessé válnunk arra, hogy folyamatosan fókuszban maradjunk a mérkőzésen. Nagyon sok labdát adtunk el, ez megpecsételte a sorsunkat.
Djokics Zeljko: Annak örülök különösen, hogy csapatként tudtuk játszani ezen a találkozón, és bárki lépett a pályára, az hozzá tudott tenni a játékhoz. Ez azt mutatja, hogy már van egy működő rendszerünk. Az első pillanattól kezdve tudtunk nagy tempót diktálni, és magabiztos győzelmet aratni, miközben mindenki 20 perc körüli időt tölthetett a parketten és kulcsjátékosokat tudtunk így tehermentesíteni. Büszke vagyok a csapatra, és gratulálok a lányoknak.
Tóth Orsolya: Gratulálok az ellenfelünknek is, mindent megtetttek, amit tudtak. Úgy jöttünk, hogy szerettünk volna az első pillanattól dominálni, és ez sikerült is. Remélem, hogy a jó évkezdést egész évre ki tudjuk tolni, és egy szép évadot tudunk zárni.