A 14. fordulót eredetileg december végére, az ünnepi időszakra írták ki. A Lauber Dezső Sportcsarnok foglaltsága miatt nem tudtuk lejátszani akkor a találkozót. Az időpontnak azért van jelentősége, mert ekkor még nem volt játékosunk Nicole Romeo. Olasz karmesterünk így nem léphet pályára a szerdai találkozón.
Az elmúlt 10 nap során három alsóházi riválissal találkoztunk, a Dávid Kornél KA, a Darazsak Sportakadémia és legutóbb a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós együttesét győztük le.
A pénteki sikerrel matematikailag is biztosította helyét csapatunk a legjobb négy között. Hogy ezen belül milyen pozíciót foglalunk majd el az alapszakasz vasárnap esti zárásakor, nem csak rajtunk múlik. A napokban azonban Török Ági is elmondta, hogy nem számolgatunk. A cél szerdán a TFSE-MTK, majd vasárnap a Vasas Akadémia legyőzése.
A szerdai mérkőzés jelentőségét növeli, hogy a TFSE-MTK-nak matematikailag még van esélye elérni az 5. helyet. Ehhez mindkét hátralévő mérkőzésükön győzelmi kényszerben lépnek pályára. Aktuális ellenfelünk 13 győzelemmel és 7 vereséggel rendelkezik. Kifejezetten jó formában lévő csapatról van szó, mely november vége óta mindössze kétszer talált legyőzőre. A topcsapatok közül pedig az évad során a Sopront, a Győrt és a Szekszárdot is felülmúlta egyszer-egyszer. Igaz, az első nagy idegenbeli bravúrjuk még várat magára. Ebben szeretnénk mi is megakadályozni az együttesüket szerdán.
„A TF a játékoskerete alapján a legjobb hat csapat közé tartozik Magyarországon. Nagyon kellemetlen ellenfelek tudnak lenni, különösen, ha a hárompontos dobásaik ülnek. Mi az elmúlt három alkalommal alsóházi csapattal találkoztunk. Nagyon fontos lesz, hogy az elsőtől az utolsó percig magas színvonalú kosárlabdát játszunk. Kérdés, hogy milyen összeállításban tudunk pályára lépni. Vannak sérült játékosaink, Nicole Romeo pedig a szabályok szerint nem játszhat, miután a mérkőzés eredeti időpontja után igazoltuk. Kisebb lesz a rotációink, de hazai környezetben a győzelem a célunk. Számítunk szurkolóink támogatására, mert igazi rangadóra készülünk.” – mondta vezetőedzőnk Zseljko Djokics.
A statisztikát böngészve érdemes kiemelni, hogy a legfontosabb mutatókat összesítő teljesítmény-index (VAL) átlagot nézve Ashten Prechtel a TFSE-MTK legjobbja. A 194 cm magas kiváló adottságú amerikai center 17.3 pontot és 11.3 lepattanót átlagolt eddig. A VAL-átlaga 25.7-es, ami Kiss Virág mögött a második legjobb érték a teljes élvonalbeli mezőnyt nézve. A magyar játékosaik közül pedig Dúl Panka nevéhez fűződik a legjobb VAL-átlag, aki eddig 10.8 pontot, 6 gólpasszt és 5 lepattanót jegyzett mérkőzésenként.