Facebook Instagram YouTube
Menü

Aluinvent DVTK
Aluinvent DVTK
PEAC-PÉCS
PEAC-PÉCS

A szünetben még vezettünk

2019. január 27.
A szünetben még vezettünk Küzdelmes meccsen maradtunk alul 86-75-re az Aluinvent DVTK-val szemben Miskolcon.
Noha az első kosarat a hazaiak szerezték Mokango révén, nem kezdtük rosszul a találkozót, 10-4-es miskolci vezetésről egyenlítettünk ki Simon Zsófi és Katarina Tetemondova triplájával. Medgyessyék billentek át ezen a ponton, el is léptek hét ponttal, könyörtelenül kihasználták a hibáinkat. A kispadról érkező Szabó Fanni tett bele egy duplát és egy triplát a közösbe, amivel 24-16 állt a táblán az első tíz perc után.

Wentzel Nóri triplájával kezdtük meg a felzárkózást, időnként kifejezetten szép megoldásokat mutattunk be, így 26-27-nél átvettük a vezetést. Ragyogóan játszottunk ekkor, aminek köszönhetően hat pontos előnyre tettünk szert, egyébiránt ez volt a legnagyobb különbség, amivel vezetni tudtunk a mérkőzésen. Putnina vezérletével azonban egy pontra zárkóztak a diósgyőriek, becsúszott több hibánk is, ezért csak két ponttal vezettünk a nagyszünetben (38-40). Katarina Tetemondova hárompontosai jókor jöttek ezen a mérkőzésen, éppen egy ilyen triplával értük el a negyven pontot húsz perc végére.

Sajnos a fordulás után nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt szerettük volna, 40-43-nál még Alyssia Brewer triplájának örültünk, utána azonban egy nagyon hosszú gólcsend következett be nálunk. Szenvedtünk ekkor a pályán, így nem volt nehéz dolguk a hazaiaknak, Walker-Kimbrough is kiszabadult az első félidei őrizetünkből, betalált mezőnyből, 54-43-ra fordított a DVTK. Ebből a hátrányunkból sikerült lefaragni öt pontot a záró negyed elejére (63-57).

Sarah Imovbioh-t találták meg a társak labdákkal, ám a négy pontról villámgyorsan ismét tízre ugrott meg a piros-fehér hazai gárda, Walker-Kimbrough ellenállhatatlanul kosárlabdázott. Ekkor még több, mint hat perc volt hátra, Meszlényi Róbert időkéréssel próbálkozott. A támadásunk során nigériai centerünkkel szabálytalankodtak kosárszerzés közben, ez ellen Cziczás László túl hevesen reklamált, amit egy technikaival díjaztak a játékvezetők. A mérkőzésen remekül küzdő Simon Zsófi értékesítette az ezért járó büntetőt, majd Sarah Imovbioh kihagyta a fault után járó plusz dobást. Harcoltunk, brusztoltunk, nem adtuk fel egy pillanatra sem, de sokszor olyan hibákat követtünk el, amit egy erős DVTK nem hagy büntetlenül. A hibákon túl az is tény, hogy a miskolci kispadról háromszor annyi pont érkezett, mint a pécsiről, Szabó Fanniék 36 pontot, míg a mieink 12-t tettek hozzá a kezdőcsapat teljesítményéhez. Ha a hibáinkat sikerül kijavítani, akkor lehet esélyünk semleges helyszínen a miskolciak ellen a következő találkozón, ami február végén a Magyar Kupa negyeddöntőjében lesz…

ALUINVENT DVTK – PEAC-PÉCS 86-75 (24-13, 14-24, 25-17, 23-18)
Miskolc, 800 néző, V.: Farkas, Rácz, Nagy
DVTK: Medgyessy 8, Kányási -, Walker-Kimbrough 22, Putnina 8, Mokango 12. Csere: Skoric 19/3, Szabó 11/3, Zele 6, Kiss -, Eperjesi -. Edző: Cziczás László
PEAC-PÉCS: Vanloo 12/3, Wentzel 8/3, Simon 14/3, Tetemondová 16/12, Imovbioh 13. Csere: Gémes-Sarok 3, Tenyér -, Brewer 9, Ruják -. Edző: Meszlényi Róbert, Ábrahám Márta




Aluinvent DVTK - PEAC-PÉCS
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2025 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!