Az októberi, egerszegi mérkőzés bővelkedett a fordulatokban, és a szoros végjátékban a győzelemre is megvolt minden esélye a hazai pálya minden előnyét élvező zalaiak ellen. A vége
60-56-os kék-fehér siker volt a légiósai által vezérelt
ZTE NKK javára. Szombaton este azonban a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban eljön a visszavágás ideje, amivel nagyon fontos lenne élnünk, mert az alapszakasz végére javíthatnánk a jelenlegi pozíciónkon. A zalaegerszegiek az évad egyik legjobban szereplő, meglepetéscsapata, mivel február elején is még a rendkívül kiélezett bajnokság kiegyenlített mezőnyének negyedik helyén állnak nyolc győzelemmel és öt vereséggel. Éppen egy győzelemmel tartanak előbbre, mint a PEAC-PÉCS, hisz a mieink a hatodik helyet foglalják el 7-6-os győzelem-vereség mutatójával. Mondani sem kell, minden erőnkkel arra törekszünk, hogy ez szombaton estére megforduljon, és akkor be is előzhetünk Gáspár Dávid csapatának.

A pécsi lányok - köszönhetően a múlt hétvégi szünnapjuknak - két héttel ezelőtt játszották utolsó mérkőzésünket, így volt lehetősége csapatunknak némi pihenésre és persze kemény edzésmunka elvégzésére is. A hét elején kőkemény munka váltotta fel a hétvégi pihenőnapokat, és a csütörtök esti tréningen elvégzett munka sem volt piskóta.
– Nem tagadom, többször nagyon elfáradtam az idény során, mert nagyon sokat dolgoztunk az edzéseken – felelte
Sarah Imovbioh arra a kérdésre, hogy őt hogy érinti a Gabriel Carrasco által vezényelt tempó. A magyar bajnokságban 15,5 pontjával és 14,2 lepattanós átlagával kiemelkedő teljesítményű nigériai centerünk tisztában van azzal, hogy szükséges ez a munka ahhoz, hogy megfelelően teljesítsen a palánkok alatt.
– Nincs semmi gondom ezzel a munkával, a kemény edzésmunkára építhetünk ahhoz, hogy jobbak legyünk és hogy felkészüljünk a mérkőzésre. Most minden rendben velem, így edzés után is jól érzem magam. Kétségtelenül jól jött, hogy a hét közepén beiktattak az edzőink egy pihenőnapot, és emellett több társammal együtt felmentünk a Therápia Hotelbe, ahol fagyszaunában regenerálódtunk, ami jól felfrissített minket.
A mindig vidám, hangos és jó kedélyű játékosunknál a balul sikerült őszi mérkőzésre is rákérdeztünk.
- Az a Zalaegerszegen lejátszott meccsünk volt szerintem a leggyengébb ebben az idényben, úgy is mondhatnám, hogy azt hamar el kell felejteni. Mégsem akarok mindent elfelejteni, mert le kell vonni a tanulságait annak az összecsapásnak, és vissza kell vágnunk azért a vereségért. Ott nagyon nem voltunk rendben fejben,nem volt kellően agresszív a játékunk, míg az ellenfelünké igen. Nem szabad hogy ez megismétlődjön, nekünk kell agresszívebbnek lenni, jobban menni a lepattanókért, végig kontrollálni a meccset és jól dobni mezőnyből – foglalta össze a kulcs feladatokat Imovbioh.
Az eddigi 13 fordulóban stabil, jó teljesítményt hozott Gáspár Dávid együttese, amely idegenben sem játszik alárendelt szerepet, a PINKK-et és a Vasas Akadémiát például oda-vissza megverték. A zalaiaknál egyértelműen a négy légiósé (Jeffery, Koziar, Parker és Pavel) a vezérszerep, az ő teljesítményük határozza meg a csapat játékát. Rajtuk kívül Hegedűs-Őri pontátlaga (8 pont/mérkőzés) számít magasnak. A kiegészítő embereik, Szalay és Gorjanácz is képesek egy-egy kiugró teljesítményre, talán az U20-as posztjukról érkezik kicsit pontszegényebb teljesítmény.
A két csapat eddig összesen 15 meccset vívott egymással, amelyből 10 pécsi sikerrel zárult. Pécsett az eddigi hét összecsapásból eddig mindössze egyszer, a 2013/2014-es idényben tudott győzni a ZTE NKK (61-54-re még ZeljkoDjokic csapata ellen). Fontos lenne, hogy ne most javítsanak ezen a tendencián a zalai lányok, mert az egy egészen mutatós, zsinórban négy győzelmet hozó szériát jelentene Sanja Mandic-ék számára.