Facebook Instagram YouTube
Menü

A BEAC ellen folytatjuk pénteken

2024. április 12.
A BEAC ellen folytatjuk pénteken Pénteken 18 órakor az E.ON ELTE BEAC együttesét fogadjuk az Akadémián a rájátszás következő körében, a célunk pedig nem lehet más, mint a továbbjutás és az ötödik hely megszerzése.

Miután a Sopron Basket két sima győzelemmel lezárta a mieink ellen vívott negyeddöntőt, nem maradt más hátra, mint a lehető legtöbbet kihozni a bajnokság hátralévő részéből, azaz megszerezni az ötödik helyet. Ehhez elsőként az E.ON ELTE BEAC ellen kell két győzelmet szerezni, ezt követően pedig TFSE-MTK – Vasas Akadémia párosítás továbbjutója lesz az ellenfél. Ez azonban még jóval odébb van, egyrészt túl kell jutni az egyetemistákon, másrészt kivárni, hogy lezáruljon a másik párharc. Ez utóbbi április 24. előtt biztos nem ér véget, ha három mérkőzés szükséges a két fővárosi együttesnek, akkor csak április 27-én dől el, hogy melyik csapat játszik az ötödik, melyik a hetedik helyért.

 

Meglehetősen friss emlékeink vannak az E.ON ELTE BEAC csapatáról, az alapszakasz utolsó fordulójában a Gabányi László Sportcsarnokban csaptunk össze a fekete-fehérekkel. A 81-71-re megnyert mérkőzést az utolsó negyedben tudtunk a magunk javára fordítani, a több játékosát is nélkülöző fővárosiak elfáradtak a végére, de a sikerünkhöz kellett a negyedik negyedre összeálló védekezésünk is. Három játékosunk termelt a Gabányiban tíz pont felett, Sydney Wallace 17/9, Matea Tadic 16, Peyton Williams pedig 14 egységig jutott. A BEAC-nál Kolby Morgen 20/9, Angyal Barbara 15/3, Tóth Franka 11, Ozola Katrina pedig 10 pontot szerzett.

 

A pénteki mérkőzés előtt Nadija Smailbegovicot kérdeztük:

- Egy nagyon jó, edzéssel teli hét áll mögöttünk. A Sopron elleni találkozót követően a lányok frissen és kipihenten tértek vissza a néhány napos szünetről. Szerintem, ha úgy játszunk, ahogy az edzéseken készültünk, akkor nem lesz probléma. Azt tudjuk, hogy a BEAC egy olyan csapat, ahol több játékos is igazi vezéregyéniség tud lenni a pályán. Őket kell minél inkább kivennünk a játékból. Az alapszakaszban, amikor utoljára találkoztunk velük, akkor ezzel voltak nehézségeink – nyilatkozta Nadija, aki szerint ha mindezekre odafigyelünk, és a saját tempónkban kosarazunk akkor nem lesz kérdés a győzelmünk a mérkőzésen.

 

Az NKA Universitas Pécs – E.ON ELTE BEAC mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik, kapunyitás 17 órakor lesz.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovro


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!